OTT VAGYUNK (Sz. J-nek)
Ülünk egymással szemben
s köztünk a csend becsapódott ajtó.
Szédítő mélységben bennem tán benned is
évek száguldó zajában ott vagyunk:
Egy tavaszi csendélet. Már örökre !
Hallgatásra ítélt pillanat csurog a mennyezetről
S a hétköznapok fájó tekintete
egy-egy kövér izzadság cseppben.
Kábultan lesikló árnyak arcodon arcomon.
Szolid kis álmaink ott kapaszkodnak
hullámzó délibábok fényévnyi képében.
Ülünk egymással szemben.
Összezárt szánkon percek órák.
Meggyalázottan hűlnek ki a mondatok
Akár a megsárgult foltos lepedő:
vékony szálanként foszlik múlttá a jövő
De a sokatmondó csendben ott vagyunk:
Egy tavaszi csendélet ! Már örökre !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése